Eiffel-torony

Floyd

Megint egy gyötrelmes nap. Pierre nem kímél, de nem is várom el tőle. Jelenleg mindkettőnk szeme előtt ugyanaz a cél lebeg, bár a tangóban én korántsem vagyok biztos. Annak viszont örülök, hogy van kibúvóm, és nem kell a szüleim ajnározását hallgatnom a "jövendőbelimről". Miért nem képesek felfogni, hogy még nem akarok férjhez menni? Áááá.
Most is, haza se érek, máris ezzel fogadnak. Vacsora ide, vagy oda, én nem óhajtok se velük, se a vőlegényemmel egy légtérben lenni, így amilyen gyorsan csak tudok, felszaladok a szobámba, és a zuhany alá vetem magam. Ez az egész napos próba - főleg ilyen dög melegben - kikészít, de csak magamban panaszkodok. Télen se volt jobb, akkor meg majd' megfagytam. Na de mivel feltett szándékom mielőbb elkerülni itthonról, gyorsan emberi külsőt csinálok magamra, és már csukódik is be mögöttem az ajtó, én meg belevetem magam az utcákba. Igazából, az érdekel a legkevésbé, merre megyek, csak hagyom, hogy a lábaim vigyenek. Őslakos vagyok, nem fogok eltévedni.
Próbálok menet közben kikapcsolni, de nem sok sikerrel, tekintve, hogy épp a családom asztalánál ül a férfi, aki hamarosan... nem, ki se bírom mondani.
Az Eiffel-toronynál kötök ki, és muszáj ezen elmosolyodnom. Ha már túl sok valami, mindig itt kötök ki, így nem is időzök sokáig, hanem elindulok felfele. Azaz indulnék, ha nem ütköznék neki valakinek, de hát ilyen béna is csak én lehet.
- Jajj annyira sajnálom, elnézést.
Nézek fel bűnbánó tekintettel, és megeresztek egy halvány mosolyt.

Jodelle de la Frozen

Mára azt terveztem, hogy alaposan leiszom magam és ezt természetesen úgy teszem, hogy közben lógok munkából. Nincs most túl sok kedvem ahhoz, hogy ismeretleneknek rázzam magamat, még ha ez a munkám, akkor sem. Mindenki azt hiszi - már aki tud állásomról -, hogy ezt jó kedvemből csinálom és azért, mert máshoz nem értek. Azért, mert hülye vagyok, esetleg szimplán nem komplett. A nagy büdös igazság viszont az, hogy pusztán nem kellek sehova. Miután annak idején mellbe szúrtam az egyik focistát, aki arcoskodott folyamatosan és szívatott, természetesen nevelőintézetbe küldtek. Két évig tengődtem a mocskos épület falai közt, de miután kikerültem onnan, már semmi sem volt ugyanaz. Anyámék semmibe sem néztek, a barátaim faképnél hagytak és egyetlen egy egyetemre sem vettek fel annak ellenére, hogy majdnem száz százalékos pontszámot értem el a felvételin. Az már csak rátett egy lapáttal, hogy az aktámban szerepelt egy butuska adat, miszerint gyerekkoromban dilidokihoz jártam. Felőlem aztán... nem kell felvenniük. Egy második Eintseintől fosztják meg a világot és ezt nem egoizmusból mondom. Minden professzor, minden gimnazista tanár megmondta, akiknél tanultam. Okos, de kiforratlan vagyok. Az ilyenekből lesznek a zsenik, nem?
Tehát az italozás kimarad, mert egy árva fityingem sincs borra, vodkára meg pláne! Zsebre dugott kézzel sétáltam föl fél órája az Eiffel-toronyba és néztem szét onnan. Csodás kilátás, kellemes szellő... imádom a nyarat. Phil jutott eszembe akkor, mikor ott fenn álltam, mert ő általában csak szidja ezt a varázslatos, ám annál tikkasztóbb évszakot. A csávó - legalábbis azt hiszem eredetileg az volt - egy transzvesztita, na és? Jó fej, rendes és folyton megkínál a cigijéből. Nekem ennél több nem is kell ahhoz, hogy valakit jó arcnak találjak.
Miután kinézelődtem magamat, elindulok lefelé, ajkaim közt egy szál cigarettával. Sötét tincseimet a szél kócosra zavarja föl, de most örülök neki. Örülök, mert így legalább nem érzem olyan fülledtnek a levegőt. Megyek lefelé és nem nézek az orrom elé, a földet bámulom. Így sikerül nekimennem valakinek. Először ideges leszek, de egy perc sem kell, míg lehiggadok, látván a finom vonásokat a varázslatos mosollyal megfűszerezve.
- Bocsánat. Én voltam a hibás. Nem figyeltem. Csak, tudja, nem sűrűn járkálok fel ide... és nem tudom, úgy érzem, muszáj a lábam elé néznem, különben lebucskázok. - közlöm részletesen kifejtve figyelmetlenségem okát s későn veszem észre, hogy a cigi kiesett ajkaim közül. Nem bánkódom, még van egy szál a fülem mögé tűzve. - Floyd vagyok. Nagyon örülök. És még egyszer... öhm, nagyon sajnálom. - sétálok le a lépcsőről, hogy egyrészt elférjen, másrészt kezemet nyújthassam felé.

Cseppet sem vagyok nyugodtabb, de ezt meg nem tudnák állapítani. Mondhatni az életem része, hogy nyelek egy nagyot, és csak csendben dühöngöm ki magam, vagy a tánccal vezetem le a feszültséget, de jelenleg a csendben dühöngök rész valósítható meg csupán.
Ráadásul az átlagnál is bénább vagyok, és csak abban reménykedem, hogy a másik levágja, hogy szőke vagyok, és annak tudja be ezt a botlást. Hallottam ám, hogy még itt Párizsban is vannak csúnya alakok, bár egyel sem találkoztam, nem olyan helyen élek. És ezt kivételesen áldásnak tartom, hiába nem bírok megülni otthon. Na de majd a hely lenyugtat, be szokott válni, legalább is... nem gondolkodok, mert igen, olyasmire és képes vagyok, bár ez csak néha látszik. A maximalizmus üt mindent, de hát voltaképp a tánc az életem, ahogy Pierrenek is, kövezzenek meg azért, hogy megpróbáljuk kihozni magunkból a legtöbbet. És ha ehhez az kell, hogy a társam dobáljon összevissza, hát ámen. Ezért nem értem Lesliet. Jó, eleinte piszok nehéz, és félelmetes, de ha már egyszer sikerül leküzdenie a félelmét, akkor utána minden sokkal könnyebb, de ő meg sem próbálja túltenni magát, csak hisztizik, folyamatosan.
Továbbra is bűnbánó képpel meredek az idegenre, és elkezdek fohászkodni, hogy a fejem a helyén maradjon. Pierre nagyon ki lenne, ha pont a verseny előtt veszítené el a partnerét.
- Nos igen, a lépcsők veszélyesek, de a látványért megéri.
Mosolygok rá még mindig, hisz teljesen átérzem a helyzetét, holott itt lakom lassan 20 éve. Valamiért mégse tudom megunni.
- Jodelle de la Frozen, örvendek.
Nyújtom én is a kezem, majd félszegen az idegenéhez érintem, és óvatosan meg is rázom. Nem ehhez szoktam, igazából pukedliztem folyton, de így ez most hülyén nézne ki.
- Öhm.. lehet, hogy ez most full hülyén fog hangzani, főleg, hogy most találkoztunk először, de nincs kedve meginni valamit?
Bökök a fejemmel a bár felé, ami lent van a torony aljába, közben beharapom az alsó ajkam. Nem tehetek róla, mindig ez van, ha zavarban vagyok.

Mikor mondtam én olyan, hogy taszítanak a szőke nők? Igaz is, szinte mindig ezt hajtogatom Philnek, mert így is van. Valamiért az eddigi összes nőre, akivel dolgom volt, rá tudtam ölteni az állítást, hogy sík hülye. Nem tudtak rácáfolni arra, hogy szőkék, de nem bolondok és ha ez még nem is lenne baj, förtelmesek az ágyban. Ez a kettő már pedig az én szememben bűnös párosítás. Nem vagyok szexfüggő. Szomjazom ugyan a testi örömökre és bármikor kész lennék belemenni egy unatkozom-szóval-szexeljünk helyzetbe, de ettől függetlenül hűséges tudok lenni egy nőhöz. Sőt, meg is tudok változni, ha van miért és kiért. Csak a bökkenő az, hogy erre még nem volt példa, mint oly sok más dologra sem az életemben. Döntse el mindenki magában, hogy ez jónak avagy rossznak számít.
A nő türkiz árnyalatú szemeiben saját magamat látom, vagy legalábbis saját magam kicsinyített mását. Ellenállhatatlan érzés fog el az iránt, hogy menten az ágyamba csaljam, kedvétől függetlenül. Képtelen lennék ugyan erőszakhoz folyamodni, de néha átgurigázik az agyamon, hogy mi lenne, ha bántalmaznék egy nőt és a nyakamba sózna valami titokzatos erő egy adag bűntudatot, viszont cserébe szexelhetnék egy fenomenálisat. Mi lenne akkor? Nem számít és nem is érdekel, mert sosem vetemednék ehhez hasonló cselekedetre. Imádom a nőket. Miért akarnám bántani bármelyiket is? Nem vagyok bolond. Igaz, csak az egész famíliám tart annak. Szerintem még ők maguk is félnek tőlem. Nem csoda. Törzsvendég voltam anno egy agyturkásznál és kis híján kinyírtam egy évfolyamtársamat... kell ennél több ahhoz, hogy rettegjenek tőlem az otthoniak?
- Hmm... Jodelle. Gyönyörű név, ezt biztos megjegyzem. - egyáltalán nem enyhe célzásnak szánom, miszerint a többi nő nevét nem jegyzem meg, de ha már így belegondolok, akár az is lehet... így viszont érezze csak kivételesnek magát, mert az övét hosszú távú memóriámba vésem.
Ujjaim apró kígyókként tekerednek törékenynek tűnő kézfejére és el sem akarják azt engedni. Selymes bőr, az enyémnél fehérebb árnyalattal. Lenyűgöz s ezen el is mosolyodom.
- Egy feltétellel. - húzom vissza kezemet és süllyesztem zsebembe. - Kérlek, tegezzük egymást, mert rosszul vagyok a magázódástól. - forgatom szemeimet és kiveszem fülem mögül a cigarettát.
Rágyújtok, majd észbe kapok, hogy talán nem jó ötlet.
- Khm... zavarna? - érdeklődöm felé emelve a cigit, mert bizony néhány nőt zavar a dohányfüst. És üsse kő, most kész lennék a kedvéért elhajítani.