Pierre Joachim Hervé

Tárgy: Pierre Joachim Hervé Pént. Jún. 15, 2012 7:22 am

Teljes név: Pierre Joachim Hervé
Becenév: Pierre, "R"
Karakter neme: Férfi
Születési hely, idő: Franciaország – Párizs / 1988. Augusztus 20.
Kor: 24
Horoszkóp: Oroszlán
Csoport: Koreográfusok

Karakter kinézetének adatai:
Szemszín: Világoskék
Hajszín: Barna
Testalkat: Izmos, erőteljes
Magasság: 180 cm
Kinézet:

Pierre egy 180 cm magas férfi, erőteljes, izmos tagokkal, melyeket a szorgos sportolásnak köszönhetően tudhat magáénak. Haja barna, melynek tincseit vagy szorgos fiú módjára fésülget el reggelente, vagy pedig felzselézi, ezzel férfiasabb, határozottabb külsőt kölcsönözve magának. Szeme világoskék, ám annak ellenére, hogy hidegnek titulálják e árnyalatot, az övére még se lehet ezt mondani. Mindig mosolyog nem csak a szája, hanem a szeme is.

Karakter jelleme:
Fogalmazhatunk úgy is, hogy Pierre egy igazi oroszlán jegyében született személy. Imádja az életet, túlteng benne az életerő és az energia, melyet néha nem is tud, hogy levezetni. Az emberekkel szemben bizalmas, emellett pedig optimista, nagyon ritkán esik bele abba a csapdába, hogy egyes témákkal szemben pesszimista.
Hatalmas lelke van, mindenkin segíteni akar még akkor is, ha tudja, reménytelen az igyekezete, mert nem ér el vele semmit. Céltudatos, határozott, de mind ezek mellett megmarad a játékos, szórakozott tulajdonsága. Szerelem terén végtelenül romantikus és szenvedélyes.
Ami viszont ellent mond a horoszkópjának az a luxus, pompa iránt érzett szeretet. Mivel, nyugodtan mondhatjuk, hogy egy szegény gyerek volt egész életében, megbecsüli azt, amije van. Nem akar soha többet annál, mint amit meg tud szerezni vagy meg tud venni magának, vagy amije van. Jó, persze álmodozik néha szebb és jobb dolgokról, de beéri a már meglevővel.
És akármennyire szereti az embereket, képes olyan erőteljes gyűlöletet kialakítani magában egyes személyekkel szemben, melyeket talán az idő se tud jobb irányba fordítani.

Jellemének pozitív tulajdonsága: Energikus, életerős, bizalmas és optimista
Negatív tulajdonság: Hamar erős gyűlöletet képes érezni mások iránt

Előtörténet:
1987 Decemberében fogantam és 1988 késő nyarának éjszakáján születtem Párizs egy kórházában. Húú, eddig izgalmas igaz?
Csak nagy nehézségek árán sikerült megfogannom, ám mikor sikerült igen nagy volt az öröm, mivel kiderült, ketten is vagyunk. Igen ám, ketten voltunk pár hétig, mígnem kiderült, hogy az egyik magzat eltűnt. Eltűnt, mivel sokkal erősebb és életképesebb voltam, mint ő, így… hogy is mondjam. Felzabáltam? Ez így megfelelő? Minden esetre a szüleim örülhettek annak, hogy legalább egy gyereket tudnak majd nevelni az elkövetkezendő évek során úgy, hogy az orvosok azt vallották, jobb, ha anyám nem esik teherbe. Jobbnak látták, ha már teherbe esett, hogy ha addig nem végez nehezebb feladatokat, nem emel, jobbára csak fekszik, míg meg nem születik a gyerek, ez esetben én.
Arra viszont senkise számított, hogy viharfelhők gyülekeznek a családi fészek felett a boldogság mellett. Anyám a születésemet követő harmadik évben, egy újabb terhesség szenvedő alanya lett. Már a velem való terhessége alatt kiderült, hogy vérzékenységben szenved, ami annyit tett, hogy öcsém születésekor elvérzett. A fiú szerencsére egészségesen született, mindene a helyén volt, az anyám viszont búcsút vett az élettől.
Apánk se járt jobban, viszont neki megadatott, hogy változtassa az életét, de ő nem élt a lehetőséggel. Borok, pezsgők és más szeszes italok áldozatául esett, most pedig májelégtelenségben ápolják valahol az USA-ban. Tíz éve nem hallottam felőle és bevallom, nincs is rá szükségem. Ha nem volt elég erős, hogy férfi módjára helyt álljon az apaság nehézkés útvesztőjében, akkor csak sajnálni tudom. Meglett volna a lehetősége, hogy ha bár anyánkat elveszítette, akkor minket felneveljen. De nem, hisz nagyfiú volt és a pia megfelelő megoldás volt…
Ronan és én az anyai nagyszüleinknél nevelkedtünk. Nem élvezhettük ki az igazi gyermekéveket, hisz „kötelességünk” volt, hogy azt csináljuk, amit a nagyapánk. Így hát kőművesként dolgoztunk már nyolc és tizenegy évesen is. Emellett pedig időt kellett szakítanunk az iskolára is, ezek mellett már szórakozni se volt időnk. Csak akkor tudtunk nagyokat játszani, mikor odakint esett az eső, vagy éppen szünet volt az iskolában.
Tizenhat éves koromban viszont bekerültem egy rosszabb közegbe, ahonnan nem tudtam semmi módon kiszállni. Tipikus gengszter lettem, aki az utcákon élt és csoportokba verődött más nagyszájú, tökös gyerekkel. Ezt követően már nem foglalkoztam nagyapám hivatásával, nem akartam naphosszakat ácsorogni az állványokon és meszelni, vakolni a házakat. Utáltam. Egyszerűen nem én voltam, engem nem erre találtak fel. Leszoktam a szófogadó, jól nevelt fiú viselkedésről. Persze ezzel nem azt mondom, hogy egy nagyképű, beképzelt macsó lettem, csupán nem fogadtam szót az otthon kötögető nagyanyámnak, ki lassan az agyvérzés határáig hergelte magát minden egyes alkalommal, mikor vitára került sor.
Viszont volt valami, amire mindig időt tudtam szakítani, az pedig nem más, mint a tánc. Mindig is a megszállottja voltam, már egész kiskoromban is. Akárhányszor megszólalt valahol a zene, táncra perdültem, az pedig nem érdekelt, hogy milyen sután mozogtam, én jól éreztem magam. Esténként táncórákat vettem, tizenhét éves koromban pedig egy stúdióban kezdtem el egy két éves tánctanfolyamra járni, amit pedig egy hosszabb, egy három és fél éves képzés követett, ahol minden kis hibámat kiküszöbölték, megtanítottak még néhány táncra amellett, amit már annak előtte tudtam. A végén pedig megkaptam az okmányt, így koreográfus lettem.
Egy tanár ismerősöm jóvoltából kerültem az újonnan megépített Moulin Rouge színpadára és Koreografálom a táncosokat közel fél éve.
Jelenleg huszonnégy éves vagyok, Augusztusban töltöm be a huszonötöt. Soha nem nem vágytam nagy ajándékokra, nagy dolgokra az elmúlt életem során, viszont azt nem tudom kinek eléggé megköszönni, hogy a menyasszonyomat a magaménak tudhatom. Másfél év együttlét után döntöttem úgy, hogy eljegyzem, így két éve élünk együtt. Együtt osztozunk a másik örömeiben, szomorúságában, félelmében és szenvedésében. Ez utóbbit értem arra, hogy többszöri próbálkozást követően se tudtunk egy gyerkőcöt összehozni. Az okát nem tudjuk, még az orvosok se, hisz Rosalinenak nincs semmi baja, nem meddő, még megfoganni is képes. Egymást követően háromszor vetélt el, mely mindkettőnk számára, igen nagy csapás volt. A biztonság kedvéért én is többször elmentem orvoshoz, hátha bennem van a hiba. De semmi.
Minden esetre azt sikerült kiderítenem azzal, hogy én is orvoshoz jártam, hogy örököltem anyámtól a vérzékenységet.
Hogy mi lesz velünk, mit fogunk tudni alkotni a közeljövőben, az rajtunk múlik.

Avatar alany: Matt Lanter

Tárgy: Re: Pierre Joachim Hervé Pént. Jún. 15, 2012 7:33 am

Pierre!
Isteni lett, mint mindig, most sem okoztál csalódást, tehát:
ELFOGADVA

» Ronan Jérémiah Hervé