Balett terem

Soha nem voltam oda a melegért, így a mai harminc kitudja hány fok, csak még inkább lestrapál. Igaz nem csináltam még a nap folyamán semmit, csak elmentem reggel bevásárolni, egy internetes gyűlésen megbeszéltem a csoporttal, hogy mikor hol találkozunk, majd mint hétvégén, most is fürödtem egyet a medencében Roseval. Ezt követően pedig lezuhanyoztam, átöltöztem és már autóba is szálltam, hogy a megbeszélt időben találkozzak a diákokkal.
Arcomról letörölve a verejtéket, szembe fordulok a vörös hajú lánykával, majd annak derekára téve kezeimet, a levegőbe emelem. Ő pillanatok alatt benyomja a katasztrófa készültség gombját a fejében, és már csapkod is a karjaival, rugdosódik a lábaival mint egy hálóba kergetett hattyú. Már megszoktam, hogy sokan nem bírják a magasat, főleg nem úgy, ha emelik, mivel meg van rá az esély, hogy én magam is berezelnék, ha egyszer csak valaki a levegőbe dobna. De tekintettel a fizikumommal és a színházbeli elhelyezkedésemre, nincs értelme rettegni. Persze nekem is akadnak napjaim, mikor nem vagyok erőm teljében, és hamarabb megremeg a kezem mint kellene, és elejtem a társamat, de akkor is próbálok úgy helyezkedni, hogy rám essen, elvégre én felelek a testi épségükért.
Így hát tiszteletben tartva a lány kérését, miszerint visítva csapkodja a hátam, hogy tegyem le, úgy cselekszek.
- Leslie, ez így nem fog menni.... - dörgölöm meg a szememet, majd gondolkodó üzemmódba kapcsolva, karba tett kezekkel ácsorgok pár percig. Fogalmam sincs, hogy mit lehetne tenni az ügy érdekében. A meleg miden értelmes gondolatomat felemészti, még arra is képtelen vagyok, hogy átlássam az egész felállást, hogy ki, hol, merre áll és mit csinál. Helyette megbékélve a helyzettel csak egy mély levegőt veszek, majd összecsapva a tenyeremet lazítok a vonásaimon.
- Jól van, mára ennyi volt. Justin, te pedig próbáld cselekvésre bírni, különben a hátsó sorba fogtok kerülni! - mutatok rá a srácra, ki elkeseredett bólogatást követően elhagyja a termet a többi diákkal együtt.
- Huh bakker... - sóhajtom, majd felkapva az asztalról a hűtött ásványvizes palackot, belekortyolok abba. Mohóságomnak köszönhetően egy kisebb adag még a szürke pólómra is ráfolyik, de jelen pillanatban nem zavar. Sőt!
Fogalmam sincs, hogy mit tehetnék a lánnyal. Azt nyilván nem venné jó néven, ha az utolsó sorba állítanám, mivel igen csinos teremtés, jól mutat az első sorban. De azzal, hogy nem csak a társa, de még én se emelhetem fel, elront mindent. Végső elkeseredésemben leülök a földre, majd elterülök a még hűvös padlón, álmélkodva fürkészve a hófehér plafont remélve, hogy Jodelle mihamarabb megérkezik, hogy folytathassuk a tegnapi gyakorlást.

Soha nem láttam még olyan ökröt, mint amilyen most az egész falas tükörből néz vissza rám. Nem akarom elhinni, hogy még most, harminc kitudja hány fokban is itt verem az Isten f*szát, ahelyett, hogy otthon ücsörögnék a jó hűvös... pincében. Mert bár hőszigetelt az egész ház, ennek ellenére még is olyan meleg van odabent, mintha egész nap ment volna a sütő. De nem, én itt vagyok és kínzom a diákokat, hogy minél jobban menjen nekik a darab, elvégre a bemutató nemsokára itt van. És, mondanom se kell, hogy gyakorolni akkor is kell, ha ezeregy fog van odakint. Szerencsére szereltek légkondit a terembe, így némi hűvös levegőt fúj ránk, ám ezt nem igen érezzük.
Felhevült testünk fénylik a verejtéktől, a padló itt-ott nedves az elesett diákok és a ráfolyt víz, izzadságcseppektől.
Miután sikertelenül megemelem Lesliet, az hisztizve kezdi el csapkodni a hátam, mire rögtön le is teszem a földre, különös gondot fordítva arra, hogy a talpa a megfelelő módon érintkezzen a talajjal, nehogy véletlenül a bokája megsérüljön. Amint ez megtörténik, idegesen, reszketve ácsorog társa, Justin mellett.
Kiadva a "parancsot", hogy mára ennyi, hazamehetnek, a diáksereg mintha csak matekóráról szabadult volna, éljenezve hagyják el a termet. Én pedig nem törődve azzal, hogy a padló nem épp tiszta, elnyúlok rajta. Egy darabig csak fürkésze ma plafont, mígnem meghallok egy ismerős hangot, ám a fejemet megemelni már nincs erőm, helyette elmosolyodok.
- Muszáj voltam behívni őket, különben nem haladnánk. Leslie még fél év után se tudta megszokni azt, hogy fel fogják emelni - dörzsölöm meg hüvelykujjam hegyével a szemöldökömet, majd megemelem a fejem, hogy láthassam is a lányt.
- Igen, tudom, hogy az van, érzem... - morgom, ám hangom koránt sem olyan arrogáns, mint ahogy azt először hittem. Mikor a kezét nyújtja felém belekapaszkodok abba, majd felállok, persze odafigyelek arra, hogy ne ő végezze a kemény feladat nagy részét.
- A haditerv? Első sorban az, hogy beveszek egy fejfájás csillapítót, ha még van nálam - kapom fel a méretes adidas sporttáskámat, majd annak legkisebb zsebében kotorászva, rámarok egy dobozra, minek tartalma a mai nap túlélését jelenti számomra. A hideg víz segítségével beveszem a gyógyszert, majd várva pár pillanatot sóhajtok egyet.
- Jól van... na... arra gondoltam, hogy bár nem ez volt megbeszélve, még is a két hónap múlva esedékes versenyre kellene próbálnunk. Tudom, nem beszéltük meg, de beneveztem magunkat abban a reményben, hogy megint sikerül tarolnunk - csapom össze izgatottan.
- Remélem most nem fogod emiatt leharapni a fejem... és mind emellett azt reméltem, hogy belemész abba, hogy a színházi fellépést turbózzuk fel. Így nem is térnénk el nagyon a tárgytól, nem kellene plusz egy egész koreográfiát megtanulni, csupán tennénk bele... mit tudom én, több emelést, pár kombinált lépést. Bár lehet, hogy belefogok pusztulni a mai nap folyamán, az emelgetésekbe, de ettől még megpróbálhatjuk - fejezem be, majd kék szemeimet a lány arcára vezetem.
- Bármi kifogás? Ha nincs akkor kezdhetnénk!

Számtalan gondolat megfordul a fejemben, hogy mi lenne a legmegfelelőbb koreográfia, hisz még mindig akadnak olyan alakok a csoportba, kik nem tudnak mit kezdeni karjaikkal, lábaikkal, ami azért... gáz. Olyanok is vannak, kikről el nem képzelné az ember, hogy valaha táncosok lesznek. Sőt, olyanok is vannak, kik tényleg nem lesznek azok, mert idő előtt összefognak törni, bár ki kell emelnem, hogy nem fizikailag. Bár úgy is egyszer, de most nem ez számít.
Leslievel már hónapok óta nem tudok egyről a kettőre jutni, pedig annyi de annyi külön óránk volt már, hogy fogalmazhatunk úgy is, már lassan több időt töltök vele, mint az eredeti táncpartneremmel, ami nem a legmegfelelőbb. Lehet, hogy én vagyok a tanár, de azt, hogy legyen egy kis biztonság érzetük, nem én fogom megtanítani nekik. És bár lehet, hogy én nem ejtem, illetve igyekszek nem leejteni őket, a partnerük mivel még mind egy csiszolatlan gyémánt, meg van rá az esély, hogy majd ők. De szembe kell nézniük a véres valósággal, a tánc nem gyerekjáték és úgy lesz valaki sztár, úgy lesz valaki igazi díva a színpadon, ha tesz is az ügy érdekében, megtanulja, hogy a bukást siker a sikert bukás követheti. A pakliban az is benne van, hogy ha felemelik, leeshet és meghúzhatja valamelyik szalagját, eltörhet a karja, bokája, betörhet a feje. Ez ellen nem lehet védekezni... a nagy táncosok se profinak születtek és lejtettek táncot amint kijöttek anyjuk hasából. Ezt ki kell tapasztalni. Így valakinek siker túllépni, valakinek nem.
- Jodelle, te is tudod, hogy ez benne van, és akárhányszor leejtettelek eddig, mindig igyekeztem úgy állni, hogy ne csattanj túl nagyot - pillantok rá határozottan, hisz ez az igazság. Tudom jól, hogy sokkal ijesztőbb egy pali feje fölül kémlelni a világot, mivel benne van a pakliban, hogy az leejti az illetőt, elég ha megremeg a könyöke.
- Attól még, hogy meleg van, dolgunk van! Egy jégkoris se mondhatja azt, hogy túl hideg van nem folytatom! - mosolygok rá a lányra, majd a segítségével feltápászkodok a földről. Miután beveszem a kívánt gyógyszert, elvigyorodok a szőkeség szavain, majd megdörzsölöm a nyakam.
- Ne félj, aki ma itt esni fog, az nagy valószínűséggel nem te leszel - fordulok vissza az asztalhoz, amin egy nagy kupac papír unatkozik, és elkezdem szavalni a tervemet. Mivel egy hatásosabb tangót próbálok megtanítani a csoportnak, így nem látom akadályát annak, hogy azt ketten is megvalósítsuk, és ezt továbbfejlesztve, betudjuk majd tenni a csoporttáncba is.
Jodelle tervére viszont ráncolni kezdem a homlokom.
- Hát, ahogy gondolod, de, hogy őszinte legyek, nem biztos, hogy menni fog... bár soha nem mondd, hogy soha igaz? - fordulok vissza hozzá, majd próbálok rátérni a lényegre mint pedig arra, hogy kezdjük. Mikor a lány elszalad átöltözni, én odalépek a magnó mellé, hogy a kiválasztott számra tudjam állítani, ami még most nem fog elindulni, előbb átvesszük a lépéseket.
- Jo! Tangó lesz - pillantok rá, majd téve egy két gyors mozdulatot, mélyet sóhajtok.
- Határozottan jó? - lépek közelebb hozzá, miközben megigazítom a pólómat - előbb vegyük át a lépéseket, emeléseket, nem vágunk bele rögtön a közepébe.
Mindig tudtam, hogy nehéz jó koreográfusnak lenni, mivel nem csak az elvárások nagyok, hanem érvényesülni is kell valahogy.
Óvatosan a lány kezéért nyúlok, mikor már elég közel vagyok hozzá, majd immáron határozottabban a fejünk szintjéig emelem azt, majd gyorsan megforgatom az egész lányt remélve, hogy időben kapcsol és ezzel nem fogok kitörni a bokáját. Ha megtörténik a két egész fordulat, másik kezemet a hátára teszem, majd magamhoz szorítom ezzel megállítva a forgásban.